CIKKEK, INTERJÚK, ÉRDEKESSÉGEK

Nemere István 80 éves!

Exkluzív interjú az írólegendával

8+0 kérdés, 8+0 válasz

A tartalom később lesz olvasható. 

Miért csalnak a tudósok?

10 érdekesség a Csaló tudósok című könyvről

Exkluzív interjú Nemere Istvánnal, 

a világ legtöbb könyves élő írójával, a Csaló tudósok című kötet szerzőjével 

(A kérdező: Vincze Attila, több tudós-zsenivel - például Teller Edével és Czeizel Endrével - készített interjúkötet riportere.)

• Mennyire gyakori a csalás a tudósok között?

Ezt pontosan senki sem tudja, de azért lehetnek sejtéseink. Ugyanis csak azokról az esetekről tudunk, amikor a csalásra fény derült, a csaló(k) lebukott (lebuktak). Nyilván ennél többen vannak, akik megúszták, mert időben abbahagyták, vagy csak egyszer tették meg a dolgot és többé nem kísérleteztek. Összességében minden száz tudósból talán 3-4 az, aki meghamisítja az eredményeit a siker és a hírnév reményében.

• Melyik csalási forma a legjellemzőbb a tudomány világában? Hamisított eredmények, lopás egy másik tudóstól..., vagy?

Amit felsorolt, azok mind előfordulnak szép számmal. A leggyakoribb az adathamisítás, amikor az előre elképzelt, várt és dicsőséget hozó eredményhez igazítják az adatokat, a részeredményeket, és nem veszik számításba az azzal szembenálló adatokat. Van, hogy ez a törekvés teljesen elvakítja még a nagyokat is, hiszen Gregor Mendel vagy a "nagy Newton" is hamisított. Korunkban azonban gyakori, hogy lopnak egymástól. De ez nagyon bonyolult folyamat, egy részüket tudjuk ellenőrizni, más részüket nem.

• Ön mit tart a történelem legnagyobb tudományos csalásának?

Igazán jelentősnek a pszichiátriai visszaéléseket és csalásokat tartom. Például azt, hogy mint kitalálója annakidején bevallotta: az ADHD nevű betegség nem is létezik - ennek ellenére szerte a világban és nálunk is gyerekek millióit "kezelik" ezzel, vagyis drog-alapú gyógyszereket tömnek beléjük....

• Kit tart a legnagyobb csalónak a tudósok közül?

Óriási a választék. Volt egy koreai tudós már a huszonegyedik században, akit otthon nemzeti hősként ünnepeltek, mert voltak valós eredményei is, egyszer aztán hagyta magát elcsábítani a dicsőség reményétől, és rossz útra tért. Én azért mégis Vu Szuk Hvangot tartom "nagyra", aki állítólag embert klónozott és ezért elnyerte méltó büntetését, ugyanakkor mégis az maradt, aki.

• Van-e olyan területe a tudománynak, ahol szerinted megbocsáthatatlan a csalás, és ha igen, melyik ez a terület?

• És melyik az a területe a tudománynak, ahol Ön szerint leginkább megbocsátható bűn a csalás?

Szerintem nincs olyan csalás, ami megbocsátható lenne, legalábbis a tudományban nincs.

• Az elmúlt években - elsősorban a Covid-19 járvánnyal kapcsolatban - a csapból is az folyik, hogy hallgassunk a tudósokra. Ön honnan tudja, hogy mely tudósokra érdemes hallgatni és melyikekre nem?

Én sem vagyok olyan okos, hogy ezt tudjam. De ha valaki sohasem csalt és eredményei szilárdak, ráadásul mérhető hasznot hoztak az emberiségnek, akkor én hiszek neki. A Covid-ügyben két év alatt négy könyvet írtam a vírusról és alaposan feldolgoztam a témát. Azt kell mondanom: egy olyan országban, ahol a két vezető vírusügyi tanácsadó közül az egyik szívgyógyász, a másik állatorvosi egyetemet végzett, ott azért ne higgyünk el mindent, amit állítanak...

• Ha már Covid-19: Ön szerint nagyjából korrekt volt a válság kezelése Magyarországon és a fejlettnek mondott országokban, vagy pedig ez is tele volt csalásokkal?

Nem volt korrekt a válság kezelése, csaltak az állami szervek, a szakértők is ostobaságokat beszéltek, és bár tényleg volt vírus és sokan belehaltak, az oltáspártiak kampánya ezer sebből vérzett és vérzik ma is. Nem véletlen, hogy máig nem adták ki az adatokat arról, hány oltott halt meg és hány oltatlan? Ez az arány elárulná a csalások egy részét, nyilván nem ok nélkül hallgatják el.

• Ön szerint kik ártanak többet a tudománynak: a csaló tudósok, vagy az összeesküvés-elméletek gyártói?

Az összeesküvés-elméletek gyártói a rosszabbak. Tudós, pláne csaló tudós kevés van (a világon jelenleg kb. 5-6 millió tudós dolgozik), a konteók (konspirációs teóriák) gyártói viszont százszor annyian lehetnek. Ezek többnyire olyan emberek, akiknek semmi sem jött össze az életükben és szeretnek másokat okolni a kudarcaikért ("háttérhatalmakat" emlegetnek, amik persze nem léteznek). Nem véletlen, hogy a sikeres emberek között nincsenek híveik, ők nem ilyen ostobaságokra vesztegetik az idejüket.

• Önnek ki a kedvenc tudósa?

Kedvenc tudósom Kopernikusz lehetne. Csak halkan teszem hozzá: talán azért, mert nem a tanult szakmáiban jeleskedett, hanem túllépte azok kereteit. Kevesen tudják, és a tudománytörténészek is igyekeznek elhallgatni, hogy a nagy csillagász... orvosi és teológiai tanulmányokat végzett, csak mintegy mellékesen foglalkozott csillagászattal, mely területen az emberiség egyik legnagyobb felfedezését tette.

                                                                                                                                                                                            2022.12.22.

A nőiesség diszkrét bája

Interjú Nagy Natáliával ideálokról, szépségről, meztelenségről

Nagy Natáliával, akit ma már nemcsak színésznőként, hanem meseíróként is ismer a magyar közönség, 50. születésnapja alkalmából beszélgettünk többek között ideálokról, a természetes női megjelenés felvállalásáról, és a Me Too-mozgalomról is.

Téged a nagyközönség mint szép nőt könyvelt el, de a legtöbb nő önmaga legnagyobb kritikusa. Te hogy állsz ehhez a kérdéshez, milyennek látod a külsődet?

Valószínűleg én is hasonlóan álltam az enyémhez, mint általában a nők a saját külsejükhöz. Popper Péter mondta egyszer, hogy a nők sosem elégedettek magukkal: van, amit túl kicsinek találnak magukon, van, amit meg túl nagynak. Ma már úgy gondolom, hogy amit régen túl kicsinek vagy túl nagynak láttam magamon, egyszerűen el kellett volna fogadnom.

Számodra kik voltak a "szép nők"? Kiket láttál legszebbnek fiatalabb korodban?

Elég hosszú a sor. Gyerekkoromban Agnetha Falskoggot az Abbából, Szűcs Judith-ot, Whitney Houstont. A színésznők közül Sophie Marceau-t, Liv Ullmannt, Juliette Binoche-t, később Naomi Watts-ot. Abban mind megegyeztek, hogy a küllemük bennem összemosódott a színészi játékukkal, hangjukkal, amit mindegyiküknél nagyon szerettem. De hasonlóan szépnek tartottam az inkább "érdekes nőkként" emlegetett Barbra Streisandot, Glenn Close-t. Még ma is vonzónak és szépnek látom őket a szabálytalanságukban.

Rajongó típus voltál? És, ha igen, kik voltak rajongásod tárgyai és mi alapján?

Igen, ma is az vagyok. Nagyon szerettem és szeretem azt a típust, aki az ösztönössége és könnyedsége mellett tudatos és akinek a fizikum is fontos. A kreativitása mellett ezért becsültem Madonnát is, vagy a magyar színésznők közül Udvaros Dorottyát és Jordán Adélt is. A férfiak közül Robert de Nirót, Jeremy Irons-t, Mads Mikkelsent, Leonardo di Capriót kedvelem. Utóbbit azért külön is, mert a környezetvédelemért is aktívan kampányol. 

Kiket szeretsz olvasni, milyen zenét hallgatsz?

Fodor Ákos haikuit és Murakami Haruki valamint Michel Houellebecq regényeit. A zenészek közül pedig akit húsz éves korom óta töretlenül imádok, és minden korszakában, valamennyi stílusában elbűvöl, Sting.

Sok férfi és bizonyára jópár nő számára Te is egy ilyesmi ideál voltál, több férfirajongód említette, hogy gyakorlatilag miattad jártak L'art pour l'art Társulat estjeire. Részben persze azért, amit a három fiú bemutatott veled a színpadon, de részben meg azért a színfoltért, amit Te, mint nő hoztál az előadásokba. Ez mennyire volt koncepció a Társulat részéről?

A fiúk döntésében, hogy meghívtak a csapatukba, nyilván szempont volt az is, hogy valaki a női energiákat is áramoltassa közöttük illetve a színpadon, és lehetőség szerint ezt nő tegye. Ami pedig a rajongókat és a felém irányuló figyelmet illeti: meglepetésként ér, amikor ma meglett családapák, középkorú férfiak azzal rukkolnak elő, hogy én voltam fiatalkoruk nagy szerelme. Az meg még jobban zavarba hoz, amikor helyes huszonéves srácok állnak elém a régi felvételeimre hivatkozva, és vallják be, hogy odavannak értem. De persze nem mondom, hogy ez nem esik jól...

Szóval annak idején én tényleg nem igazán hittem, hogy nemcsak színésznőként hatok a férfiakra. Azt tapasztaltam, hogy Andrást és Robit /Laár András és Dolák-Saly Róbert - a szerk./ akkoriban sokan ostromolták, ami nem csoda, hiszen ők, mint helyes pasik a fénykorukat élték, és nemcsak a színpadon, hanem a csajok körében is nagyon népszerűek voltak. Én is kaptam persze néhány szerelmes levelet, és akadt pár fiú, aki megvárt az előadás után, de úgy gondolom, hogy aki szívesen járt az előadásainkra és rajongónk volt, elsősorban az előadásainkért és a csapatunkért lelkesedett.

A férfiak és nők közti kapcsolat illetve a szex központi témája volt a társulat valamennyi dalának és jelenetének.A Holló Színház első előadásában például azt énekeltem, hogy "Minden sperma drága, minden sperma szent, és ha egy is elvész, Isten mérges fent." Húsz éves voltam, és persze nem szabad elfelejteni, hogy 90-es években és Magyarországon éltünk. Szerettem ezeket a merész szövegű, ám lágy és kedves hangzásuk miatt mégis romantikus dalokat. Ezért imádtam énekelni a Galla-Dolák szerzeményt, A bálterembent is, és hálás vagyok Laár Andrásnak is a Bombanőért, a tündéri Lakatos Móninak pedig a dal koreográfiájáért.

Külső szemmel egyértelmű, hogy abban az időben felfokozott rajongói hangulat irányult feléd is. Mennyi jutott el ebből a hangulatból a rajongás "tárgyához", jelen esetben hozzád?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sok, mert idővel én is éreztem, hogy részese vagyok ennek a felénk irányuló szeretetnek. A dupla teltházas előadásainknak vastapsos, ünneplős, gyakran őrjöngős volt a fogadtatása. Vidéken az öltözőink előtt nem egyszer sorban álltak a rajongók autogramért, és az előadás után a sörözőkben is fürtökben vettek körül bennünket a fiatalok, akikkel jókat dumáltunk, nevettünk, sokszor hajnalig.

Miközben a magyar színészvilág majdnem teljes egésze megmutatta már magát meztelenül, félmeztelenül filmben, színpadon, te a moziban és a színházban meglehetősen konzervatívnak számítottál, sosem vetkőztél. Ugyanakkor többen őriznek rólad olyan emlékeket, miszerint előadás után lazán átöltöztél a kellékesek előtt, vagy épp még fiatalon, melltartó nélkül, áttetsző fehér felsőben táncoltál a színpadon. Ez a kettősség hogyan áll össze nálad?

A színpadon illetve a díszletek mögött más jelentést kap a gátlástalanság fogalma, mint a magánéletben. Egyébként amit említesz, az egy kis balettozás volt fehér dresszben, tüllszoknyában a '88-as Farkas a mezőnben. Színpadon sosem vetkőztem, de a kulisszák mögött annál többet. Gyorsöltözéseink voltak, leginkább azért, mert a L'art pour l'art Társulatban és a Holló Színházban is négyünkre jutott az összes szerep, a rövid "szkeccsek" pedig - ahogy Galla Miki akkoriban sajátos, rezegtetett hanglejtéssel hívta a jeleneteket - gyorsan váltogatták egymást. Egy fekete molinóval választottuk el egymástól a színpadi játékteret és az öltözőnek kinevezett teret, és amögött a függöny mögött kellett pár perc alatt átvedlenünk a következő műsorszám jelmezébe. Ekkor én nem foglalkoztam azzal, hogy éppen ki van körülöttem. Lehet, hogy a háttérben dolgozó ügyelő, díszletező többet kapott belőlem, mint a közönség. Már ami a fizikai valómat illeti. Ezt akkor tudtam meg, amikor már több éve ugyanabban a színházban játszottunk. Volt néhány pasi, aki megköszönte évad végén, hogy nem unatkozott a háttérben sem. Persze néha a közönség is bepillantást nyerhetett a kulisszák mögött zajló élet rejtelmeibe, amikor éppen a ki-bemászkálás miatt fennakadt a molinó, és egy másik "előadásból" is ízelítőt kaphatott. Valószínű, többek között ez is azok közé az apróságok közé tartozott, amik az előadásaink báját adták.

Egy régi interjúban olvasni tőled egy jelenetet, amikor is a fiúk azt tervezték, hogy meztelenül mennétek ki a sötét színpadra, majd felkapcsolnák a reflektort... És te ezt az ötletet nagyon elvetetted. Később viszont már úgy nyilatkoztál róla, hogy lehet, hogy már vállalnád. Adja magát tehát a kérdés: mit gondolsz a színpadi meztelenségről?

Nem is emlékeztem már erre, pedig tényleg felvetődött. Kár, hogy nem került rá sor. Vicces lehetett volna. Igazából én a színpadon vagy a vásznon hosszan meztelenül nem szerepeltem volna, de becsülöm azokat, akik a szerepük kedvéért megtették. Én - ha úgy tetszik - a Társulat és a Monty Python szövegeivel "verbálisan vetkőztem" inkább. Például az Osztályfőnöki óra című jelenetben, vagy A férfi című tudományos értekezés vagy éppen a Bombanő és a Bálteremben című dalok előadásakor.

Amikor épp a csúcson voltál, megkeresett-e a Playboy és, vállaltál volna-e meztelen magazin fotózást?

Sosem kértek fel újságok ilyen fotózásra, de ha kértek volna, valószínű, hogy nem vállaltam volna el. Fiatalon nem volt hozzá elég önbizalmam. Úgy harminc éves korom körül, a Csinibaba forgatása után lettem ilyesmiben bátrabb és lazább. A film premierje után sampon- és sör reklámozásán kívül másra nem hívtak, de azokban sem szerettem volna részt venni. 

Életrajzírói szerint Marilyn zoknival tömte ki melltartóját, hogy "minél peckesebben" álljanak a keblei. De a filmekben a legkülönfélébb módszereket vetik be az előnyösebb formákért. A Te filmes korszakodban még nyilván nem volt photoshop, és "filtert" sem tettek a képekre, de egyéb trükköket ti is bevethettetek. Voltak ilyesmik, és ha igen, konkrétan mik?

A színpadon nem, eszembe sem jutott, de a Csinibaba jelmezpróbáin, majd a forgatásán kipróbáltuk viccből, na meg hogy ezzel is felidézzük a hatvanas évek nőideáljait. Amilyen kelekótyák és bolondok voltunk akkoriban Vandával (a Tupírkát alakító Kovács Vanda - a szerk.), az egyik jelenetben tettünk zoknit a melltartónkba, a másikban meg nem. Egyszerűen csak szórakoztunk a tükör előtt, nagyjából úgy, mint két kamaszlány. Nem volt koncepció a mellnagyobbítás, de azt láttuk, hogy még nőiesebbek az arányaink, ha ilyen kis "trükköket" vetünk be.

A sport mennyire volt jelen az életedben?

Versenyszerűen nem. Gyerekkoromban sokat bicikliztünk, tollasoztunk, gimis koromban jazz-baletteztem, később több mint tíz éven át jártam egy fantasztikus lány, Juhász Bianka aerobikóráira. Azokkal is megszeretette a mozgást, akiknek az korábban nem volt annyira az életük része. Élvezetes táncórákat és erősítéseket tartott, amikkel az óráin annyira felpörgette az adrenalinszintünket, hogy mindannyian "függővé" váltunk. Képes voltam a vidéki turnékból hajnalban Pestre vonatozni, hogy a reggel nyolckor kezdődő óráján ott lehessek.

Egy látványos kortünet, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerint szexizmus az, ha túl sok szép nőt mutatnak a lelátókon a futballmérkőzések közvetítései során. Erről mi a véleményed?

Hát elég szánalmas. Helyes csajok, mosolygó nők rajonganak a fociért, a focistákért. Feltételezem, hogy nemcsak a focistákat motiválja a pályán és villanyozza fel a látványuk. Másrészt ez is egy olyan pont lehet, ahol kölcsönösen lehet örülni: a férfiak annak, hogy a nők olyasmiért lelkesednek, ami inkább a férfiak kedvtelése, a nők meg annak, hogy olyan produkciót látnak a gyepen, amit nem mellesleg többnyire jó pasik adnak elő.

Van kedvenc focicsapatod, focistád?

Vannak páran, akiket kedvelek. Zlatan Ibrahimovich-ot a bravúrjaiért, valamint az amúgy alázatos pasi humorosan előadott öntömjénezéséért, Ronaldót a szorgalmáért, összeszedettségéért, azért is, ahogyan a kólásüveget elpöckölte, és lezserül a vízivásra buzdított. A fantasztikus Messit csak úgy, a fiatalok közül pedig Chiesát, Fatit. A magyar válogatott kapusát, Gulácsit pedig nemcsak azért becsülöm, mert remekül véd, hanem azért is, mert kiállt a szivárványcsaládok mellett. De a kapusok közül Neuer is nagy kedvencem. Amiatt külön is, amiért a csapatkapitányi karszalagján jelezte, hogy ő is elutasítja a rasszizmust.

Számodra mennyire volt könnyű vagy nehéz a szülés utáni időszak?

Nekem a szülésem is csodálatos volt, és a szülés utáni időszakra is úgy emlékszem, mint egy elmondhatatlanul szép és soha nem tapasztalt örömmel, izgalommal és persze fáradtsággal teli időszakra. Hanna alig volt két hónapos, amikor elkezdtem újra futni, tornázni, meg is lepődtem, hogy ez a kis szabadidő ilyen gyorsan, könnyen megadatik nekem.

Miként változott meg a tested, és ezt hogyan tudtad feldolgozni, különös tekintettel arra, hogy előtte, mint "bombanő" voltál elkönyvelve? És utolért-e téged is a nőknél oly gyakori szülés utáni depresszió?

Szerencsére nem. A "Bombanő-" és a "Csinibaba-imidzs" megtartása vagy építgetése a színpadon és a vásznon túl Hanna előtt sem érdekelt. Egyetlen szempont volt: jól akartam érezni magam a bőrömben. Ezért örültem, hogy a szülés után is sikerült folytatnom mindent, amit korábban szerettem csinálni. A szokásos kedvenceimet, gyümölcsöt, zöldséget, halakat ettem, és viszonylag sokat mozogtam. Egyedül az alvás hiányzott. Végül két év után, amikor a szoptatás amúgy gyönyörű időszakát lezártam, már pihenni is tudtam. Két és fél éves volt Hanna, mikor családostul nyaralni mentünk a tengerhez. Csodálatos volt, és mellesleg újra energiával teli nőnek éreztem magam.

Mi a véleményed a nyilvános szoptatásról?

Én nyilvánosan nem szoptattam Hannát, de nem azért mert nem akartam, hanem mert nem adódott olyan helyzet. Szerintem nemhogy nincs vele baj, de a mamának és a babának is fontos, hogy szükség esetén bárhol megtehessék ezt.

Schobert Norbi nyilatkozata nemrég megosztotta az országot abban a kérdésben, hogy mennyire tehetnek a nők arról, hogy miután szülés után gyakran elhagyják magukat, elhíznak, igénytelenek lesznek, ezután elhagyja őket a párjuk. Te mit látsz magad körül mennyire jellemző ez és szerinted kinek a hibája?

Nyilván jó, ha egy nő a szülés után is tud vigyázni magára, törődik az egészségével, és szakít időt arra, hogy mozogjon, tornázzon. Nemcsak a párkapcsolat miatt, hanem a saját egészsége és jó közérzete érdekében is. Ha meg a párjuk egyébként "elvárja", hogy a nő visszanyerje és nagyjából meg is tartsa vagy éppen túlszárnyalja a szülés előtti alakját, akkor úgy van rendjén, ha az anya válláról leveszi a terhek egy részét, hogy annak maradjon ideje és energiája magát "formába hozni". De az a forma nem feltétlenül és kötelezően a korábbi forma, hiszen nem a férj hordta ki és hozta világra a közös gyerekük.

Gondoltál valaha arra, hogy plasztikáztatnál?

Soha nem plasztikáztattam és most, ötven évesen sem gondolom, hogy kés alá feküdnék esztétikai okokból. Fogalmam nincs, hogy élem meg majd a testem látványosabb, és kevésbé előnyös változásait, de ilyen beavatkozásoknak sosem szeretném alávetni magam.

Felnőtteknek készített gyűjteményed, A nő és a tenger című kötet a világirodalom legszebb szerelmes versei Kosztolányi Dezső tolmácsolásában. A borítóján egy diszkrét félakt látható. Hogyan fogadta a közönség ezt a könyvet, a borítót és van-e története a képnek?

A férjem, akinek nagyon tetszett a kép, kardoskodott amellett, hogy ez legyen a könyv borítója. Ő fotózta az egyik nyaralásunk alkalmával. De hogy kiről, az igazából nem derül ki, mert a nő arca nem látszik a képen. Én persze tudom, hogy nem Heidi Klum és nem is Eva Herzigova a fotóalany, és nem is az egyik mellettünk nyaraló olasz család donna mammáját kapta lencsevégre. 

Még a kétezres évek elején ismert magyar műsorvezetők, színésznők tucatja nyilatkozta le, hogy nem okoz számukra problémát a topless napozás. Ez külföldön ma sem okoz, ahogyan ezt Heidi Klumtól Vanessa Paradis-on át Marion Cotillardig gyakran bizonyítják is a sztárok. Ugyanakkor itthon mintha az új generáció már kicsit prűdebb, de legalábbis kevésbé vagány lenne. Te hogyan állsz ehhez a kérdéshez?

Szeretek félmeztelenül napozni, úszni. Leginkább a külföldi nyaralásainkon teszem, itthon csak az elhagyatottabb helyeken, a Tisza-tavon és a Körösben, amikor a férjemmel és a barátainkkal leugrunk egy kis fürdőzésre.

Zavar, ha felismernek a strandon, toplessben? Egyáltalán felismernek olyankor?

Nem hiszem, mert ma már többnyire a hangomról ismernek fel. De inkább úszom, napozom és olvasok ilyenkor, mint fennhangon beszélgetek vagy énekelek. Egyébként mivel külföldön teljesen természetes, hogy sok nő topleszel a tengerparton, senki nem foglalkozik ezzel, így szerencsére velem sem. 

Nyilván néha azért így is előfordul, hogy a rajongók megismernek a strandon. Ilyenkor a férjed nem féltékeny?

Tudtommal nem. Abból, ahogy azt a néhány ehhez fűződő mókás történetet aranyosan felidézi másoknak, inkább büszkének gondolnám.

És a nudizmushoz milyen a viszonyod? Próbáltad már?

Az idén először. Addig csak otthon a fürdőkádban. Az idén nyáron a férjemmel elkeveredtünk az Isztriai-félszigeten egy olyan helyre, ahol ennek a szenvedélynek hódoltak. Elsőre egy kicsit sokkoló volt, főleg a sok meztelen férfi látványa. De elég hamar hozzá lehetett szokni, mert annyira természetesen jöttek-mentek. Fiatalok, középkorúak, idősek, családok. Nyugalom és béke áradt belőlük. Mosolyogtak, egyszerűen csak léteztek, örültek a napsütésnek, a nyárnak, egymásnak, a tengernek. Persze vicces is volt, amikor az amúgy megszokott, mindennapi helyzetekben a szereplők anyaszült meztelenül tettek-vettek. Sétáltak, tollasoztak, bicikliztek. Férfiak grilleztek a lakókocsijuk mellett, miközben a feleségük krumplit pucolt, és mindezt persze ruha nélkül. Mondtam is a férjemnek, hogy kicsit olyan, mintha egy másik bolygóra keveredtünk volna, vagy mintha a Monty Python ikonikus jelenetében, a Hülye járások minisztériumában lennénk. Ez a nudista kemping is egy furcsa, kicsit abszurd, szokatlan világot idézett. Az egyik helyen csinosan megterített asztaloknál vacsoráztak a házaspárok, teljesen pucéran. A másik helyen kártyáztak, a harmadik helyen egy nő éppen teregetett. Aztán volt egy boltocska, ahol friss péksüteményeket árultak, ott éppen sorban álltak néhányan, meztelenül várva a croissant-ra. A tengerparton a párok olvastak, napoztak. Csend volt, csak a sirályok nevetését lehetett néha hallani, ahogy a tenger felett köröztek. Minden olyan lágy és puha volt, teljesen össze lehetett olvadni a természettel. Ez volt benne a legkülönlegesebb és a legvonzóbb. Mintha ez a sziget nem is ezen a világon lett volna. Mintha az elmúlt két év őrülete ide el sem jutott volna. Amint a sziget belsejébe értünk, teljesen magától értetődő volt, hogy amint lehet, megszabadulunk a fürdőruháinktól, élvezzük a napot és úszunk a selymes, langyos és simogató tengerben.

Szimpatikus, ahogy leírod, de kérdés, hogy a folyamatosan meztelenség nem válik-e a párok számára monotonná?

Igen, ez a mi fejünkben is megfordult, és tényleg nagyot nevettünk, amikor az egyik lakókocsi nyitott ajtaján át azt láttam, hogy bent a feleség nyári otthonkában, a férje pedig alsónadrágban álldogált egymással szemben. Mondtam is a férjemnek, hogy úgy tűnik, nekik is kell néha egy csipet változatosság, egy kis izgalom, muszáj néha megfűszerezniük az egyhangú meztelenségben zajló napokat...

Nőiséggel kapcsolatban mostanában megkerülhetetlen a kérdés: Téged ért-e szexuális jellegű abúzus a pályád során vagy akár civilben és úgy általában mi a véleményed a Me Too mozgalomról?

Szerencsére nem kért meg senki, hogy egy szerep kedvéért vagy bármilyen számomra kedvező lehetőségért, előnyért olyasmit tegyek, amihez nekem nem lenne kedvem. Természetesen elítélem az erőszak minden formáját, így azt is, ha valaki a hatalmi fölényét kihasználva próbálja az akaratát rákényszeríteni a neki kiszolgáltatottakra.

Én 18 évesen kerültem a Társulatba, három felnőtt férfi mellé, és velük dolgoztam majd' tíz éven át. Kevés olyan pillanatra emlékszem, amikor nem a szexualitás lett volna a beszélgetésünk tárgya. Volt azért ilyen természetesen, és szerettem is ezeket az izgalmas beszélgetéseket, de bármi szóba került, legyen az a vallás, csillagászat, etológia, vagy a népdalgyűjtés, végül elég hamar ugyanoda kanyarodtunk. Nem volt olyan téma, amiből ne lehetett volna a szexhez, a női, férfi genitáliákhoz és azok használatának elemzéséhez eljutni. Ha meg mégis volt, akkor azt a fiúk egy huszárvágással megoldották, és már újra ugyanazt a lemezt hallgattuk Györgyivel, a társulat jelmeztervezőjével és öltöztetőjével. Rengeteget nevettünk, mert végül is mi ketten voltunk az alanyai, tárgyai és a hallgatói is a fiúk szimbolikus vagy éppen naturális fejtegetéseinek. Rendkívül szórakoztatóan csinálták. Azt nem tudom, hogy egy idő után melyikünket fárasztotta ez a gyakorlat jobban. Őket vagy inkább Györgyit és engem. De az biztos, hogy egyikünket sem ért közben sem fizikai, sem verbális erőszak, és nagyon szerettük hallgatni a három pasi ezzel kapcsolatos elmélkedéseit.

Van még egy emlékem a kérdéssel kapcsolatban: amikor az első jelenetemet forgattuk a Csinibabában. Épp azt próbáltuk, amikor a Bajkon úrnak csacsogó Mancika a krokodilbőr mintázatú, feszes miniruhájában fellép egy székre, hogy bőröndjét leemelje a szekrény tetejéről. A látvány hatására az operatőr és a segédje egy visszafogott, de elismerő füttyöt hallatott. Egy kicsit zavarba is jöttem, aztán talán el is nevettem magam, de az biztos, hogy az izgalom, amit az első forgatási napon éreztem, abban a pillanatban el is illant. Timár Péter és a stáb olyan vidám és szeretetteli légkört teremtett, hogy teljes biztonságban, bebugyolálva éreztem magam. Felszabadultan játszhattam mindig. Inspirált a bókjuk.    

Mit javasolnál azoknak, akiket abúzus ér?

Nyilván mindenkiből más reakciót vált ki, és annyi mindenen, a bántalmazott személyiségén, életkorán is múlik, hogy hogyan sikerül egy ilyen helyzetet kezelni. Talán a legnehezebb az első pillanatban nem engedni teret az erőszaknak. Ezzel együtt azt is elég nagy bajnak gondolom, amikor a közeledések nagy részét már jóformán csak abúzusként értékelik. Én azt szeretném, ha a lányom olyan világban élne, ahol azért a férfiak nem az ellenségeink. 

Hoppál Bori - aki mint testtudat oktató gyerekeknek és felnőtteknek ír ismeretterjesztő könyveket - határozottan állítja, hogy egyszerre okoz pszichés és fizikai problémákat az, ahogyan ma a gyerekek, majd a felnőttek a plakátok, reklámok, magazinok, filmek alapján elképzelik az "ideális" alakot, majd ahogyan ennek következtében csúnyának látják magukat. Bori keményen kiáll a mellett, hogy lehetőség szerint nem kellene melltartót hordaniuk a nőknek és a legjobb az lenne, ha a gyerekek nagyon korán minél több természetes - és ezáltal messze nem tökéletes - formával találkoznának. Ugyanezt mondja több sztár is, akik épp ezért mutatják meg magukat fotókon félmeztelenül és minden utólagos photoshoppolás nélkül. Így tett legutóbb Paulina Porizkova és Keira Knigthly is. Ugyanakkor az interneten fellelhető fotók alapján Te sem csinálsz presztízskérdést abból, hogy a saját valódban jelenj meg a közönség előtt. Szándékos kiállás ez tőled a természetesség mellett, vagy csak egyszerűen így kényelmes?

Azt gondolom, jól teszi Hoppál Bori, hogy elmeséli és meg is mutatja a gyerekeknek az előadásain és a könyvében, hogy sokfélék vagyunk, és hogy hazugok azok az idealizált képek, amiket plakátokon, fotókon láttatnak velünk. Ezért is jó, hogy a tengerparton a topleszelő nők között is annyiféle testet láthatnak a gyerekek is. Kövéret, soványat, időst, fiatalt, akik nem tökéletesek, viszont valóságosak. És hogy sokszor jobb ránézni egy molett és mosolygós topleszelő hatvanas nőre, mint egy "tökéletesre" plasztikázott negyvenesre. Jó lenne, ha ez a látvány inkább úgy hatna a lányainkra, hogy ők maguk is merjenek természetesek lenni, és ne akarják a saját filterezett képeikre szabatni magukat. Az is jó dolog, hogy Hoppál Bori már Az én testem, a kislányoknak szóló könyvének címében is azt sugallja, hogy már lányként is azt tegyék a nők a testükkel, ami számukra jó, és ne engedjék, hogy bárki nyomást gyakoroljon rájuk olyasmiben, amit ők nem akarnak. Ezzel párhuzamosan persze fontos lenne arról is beszélgetni velük - amiben már a társadalomnak, nekünk felnőtteknek is felelősségünk van -, hogy ezzel a szabadsággal okosan éljenek, és körültekintőek legyenek, amikor arról döntenek, hogy szétkaszaboltatják-e a testüket, ha éppen nem elégedettek magukkal, vagy inkább az alakformálásnak a hagyományosabb és kevésbé drasztikus módját választják. Mondjuk csak azzal, hogy odafigyelnek arra, hogy mit esznek és mennyit mozognak.

Az internetes fórumokon a Te alakod már a Bombanő kliped, valamint a Csinibaba és a Zimmer Feri filmjeid sikere, tehát évtizedek óta téma. Foglalkoztat, hogy miket írnak rólad az internetező férfiak?

Nem olvastam korábban sem ezeket, és most sem szoktam. 

Közösségi platformokon ismert nőkkel kapcsolatban gyakran alakul ki vita arról, hogy jó-e, ha az idealizált, tökéletesnek tartott sztárt természetesebb valójában is megismerhetjük - akár filmben vagy fotón. Neked mi a véleményed erről?

Szerintem az jó, ha a sztárok is mutatnak magukról olyan fotókat, ahol a plakátarcaikkal ellentétben nincsenek technikailag tökéletesre csiszolva. Még akkor is, ha ezzel éppen csalódást okoznak sok rajongónak. Cserébe viszont nem frusztrálják a nőket, és nem kergetik plasztikai műtétekbe és fotóik filterezésébe a helyes, de a "tökéletlenségük" miatt szorongó lányokat. 

A Rólad közzétett képeken szembetűnő a természetesség, amit képviselsz. Ugyanakkor a magazinok címlapjain ma egészen más a trend, ott photoshop és filter nélkül nem láthatóak nőkről készült felvételek. Te hogy állsz ezen technikákhoz?

Nyilván senki sem szeretne számára előnytelen fotókon megjelenni, de a brutális retusálást, amivel gyakorlatilag már egy egészen másik arc, test köszön vissza a fotókról, mint amiről a kép készült, hülyeségnek tartom. Persze láttam, hogy photoshoppal hogyan lehetne formásabbá, kerekebbé varázsolni azt, ami formásabb, kerekebb lehetne, esetleg keskenyebbé azt, ami lehetne keskenyebb, de azt gondolom, hogy mindez viccnek jó, de máskülönben nem az én világom.

Utolsó kérdés: Mivel tölti legszívesebben a szabadidejét napjainkban a "Bombanő"?

Nemrég rákaptam a sakkra, mondhatni, ez lett az új hobbim. Amikor interneten játszom, nagyon izgalmas, hogy a világ minden tájáról hívhatok ki ellenfeleket. Többször nyertem, és fejlődtem is, amióta rendszeresebben sakkozom, de a férjemmel való meccsek még mindig kihívást jelentenek számomra. Egyelőre annak örülnék, ha egy szintre kerülnék vele. A sült kacsa pácolása egyelőre nekem megy jobban, Attila viszont hihetetlenül jól levédi a bábujait, így nehéz őket leszedegetnem a tábláról.

I. M. - 2021 nyara

Karácsony Velencében 2020

                                                                                                                  2020. December 30. 

                                                                                                                                                                Joe P. Bello

A legpestibb utca

"Temérdek kocsi volt ebben a szűk utcában, mindenféle kocsi, amely a város területén feltalálható. Nagy málhás-szekerek jöttek vagy mentek.. Minden bolt előtt kézi kocsik voltak felállítva, amelyekre reggeltől estig pakoltak mintha egyetlen nap alatt akarna elköltözni az egész utca a helyéről... Citromos, narancsos, fügés ládák tornyosultak a nyitott kapus udvarokon. Megszakítás nélkül következett egyik boltajtó a másik után, mindegyikben más portékát árultak, csak a boltosok voltak egyformák..." Krúdy Gyula

Temérdek ember mozgott ebben a szűk utcában, mindenféle emberek, akik a világ különféle tájairól érkeztek. Sárga taxik jöttek vagy mentek... Reggeltől estig görgős bőröndök zaja, mintha egyetlen nap alatt akarna az egész világ beköltözni. Megszakítás nélkül következett az egyik étterem a másik után. Minden asztalnál más és más ország vendégei ültek, csak a vendéglősök voltak egyformák... Aztán 2020-ban egy szép márciusi napon hirtelen megváltozott az élet dinamikája.

Az éttermek és az éjszakai bárok bezártak. Aki mégis nyitva maradt csakis elvitelre vesz fel rendelést, pár vendég érkezik személyesen. A legtöbb feladatuk az ételfutároknak van. A taxik és a görgős bőröndök is eltűntek a szűk utcából. A legpestibb utca álmos, unalmas arcát mutatja karácsonyra készülve. Az esték nem hangosak a karácsonyi céges összejövetelektől. A pesti éjszakába nem szűrődnek be a bábeli zűrzavar hangjai. A különféle nyelvek hangos zaját felváltotta a csend. Csak a fények és a karácsonyi dekoráció maradt meg. A karácsonyi készülődésre felállított sokféle színes portékát kínáló faházak hiányoznak a pesti terekről és legfurább persze az ajándékok után kutató vendégek sokaságának hiánya. A forgatag helyett maradtak a tágas és előkelő szinte üres terek.

                                                                                                                                             Joe P. Bello

Orbán Viktor és Müller Cecília is támogatja Nemere István védekezéssel kapcsolatos elképzeléseit

(Hogy az író ennek őszintén örül-e, a tekintetben erősen szkeptikusak vagyunk.)

Ehhez, mármint, hogy Orbán Viktor és az országos tisztifőorvos is beállt Nemere István mögé lenne pár gondolatunk:

1. Jobb későn, mint soha. Anno, márciusban, cikkünk megjelenésekor olvasóinktól sorban érkeztek a kritikák, hogy az ilyesmi kérdéseket, mint hogy szükséges-e a maszk, hagyjuk inkább a szakértőkre. Mint az köztudott, akkortájt épp az volt a hivatalos álláspont, az volt a "szakértők", a tisztifőorvos asszony és a kormány álláspontja is, amiért ma lazán vírustagadónak bélyegeznének bárkit, illetve azt mondanák rá, hogy "veszélyezteti a vírus elleni védekezést": tehát, hogy a maszk haszontalan, nem véd meg... stb. Nem csináltunk titkot belőle, hogy a szakértőket úgy nagyjából hülyének néztük (valójában persze sokkal inkább a maszkot nem biztosító politikai elit kiszolgálójának) és meggyőződésünk volt, hogy ha influenzáról, vagy ahhoz hasonló betegségről beszélünk (mint például a koronavírus), akkor, a terjedés lassítására, valamint a célból, hogy az országot ne kelljen leállítani, a maszk viselése fontos eszköz lehet. A többi már történelem: a szakértők és a kormány leállította a gazdaságot, majd fél évvel később elkezdték ugyanazt mondani, amit mi március 15-én megfogalmaztunk.
2. Persze, miniszterelnökünk nem a gyors gondolkodásáról ismert. Vagy persze, attól függ, hogy honnan nézzük. Kb. ugyanígy fél év kellett neki ahhoz, hogy a liberalizmus magyarországi élharcosából (aki a parlamentben nem bírta hallgatni a trianonozást) konzervatív nemzeti politikussá váljék, vagy épp ahhoz is, hogy a francia felvilágosodás alapvető eszméjét, a szekularizációt (állam és egyház szétválasztását) hirdető ("Ki a csuhásokkal a parlamentből!") ateistából őskereszténnyé térjen meg. Tehát ezekhez is idő kellett neki, ha nem is sok. Ha pedig ahhoz nézzük, hogy őt és párt-harcostársait részben Soros György segítette hatalomhoz, mely segítség alapvetően hibás voltának beismeréséhez meg évtizedekre volt szüksége, tehát, ha ehhez nézzük, akkor most még egész gyorsan is kapcsolt a népvezér.
3. Mindehhez tegyük hozzá, hogy jó szokásához méltón, most is átesett a ló túloldalára (Mint a Sorosozással, amivel már nem csak hogy beismerte, hogy Soros egy idióta volt, hogy őket segítette, de még azt is mondja, hogy a többi támogatása, amiket például a szocializmus puhításáért vagy az EU-hoz való minél hamarabbi felzárkózásunkért tett is mind gonosz célt szolgált.), például azzal, amikor is közterületekre is kötelezővé tette a maszk viselését. Mentségéül szolgáljon, hogy a legtöbb nyugati országban hozzá hasonlóan impotens államférfiak vezetik a hozzánk hasonlóan könnyen manipulálható, gondolkodásra csupán korlátozott mértékben alkalmas tömegeket (tisztelet a kivételnek és természetesen minden olvasónknak, de ettől még tényleg így van, és ezt nagyjából mindannyian érezzük is, ha jól sejtem).
4. És azért egy gondolat a magyar "értelmiséghez" is (Mely értelmiségről egy kérdésemre, miszerint mekkora szerepe lehet a tágabb néprétegek felemelésében, társadalmi problémák megoldásában Moldova György úgy 15 évvel ezelőtt ezt felelte: "Ahhoz először saját magukat kellene felemelniük, mert hogy az ő színvonaluk olyan alacsony, mellyel tökéletesen alkalmatlanok bárkinek is a felemelésére, vagy bármilyen egyszerű probléma megoldására.") Talán az már kiderült, hogy rám igazán nem lehet azt mondani, hogy nagy Orbán fanatikus lennék, ahogyan azt sem, hogy ne gondolnám nemzetellenes cselekedetnek a köztulajdonok magánkézbe való ajándékozásait (A Balatontól, az Andrássy úton át a vidéki kastélyokig, állami ingatlanokig, tőzsdei részvényekig...stb), vagy hogy ne gondolnám azt, hogy az, amit a stadionok, köztévé, hasonlók kapcsán tesz a mostani vezetés, az ne lenne totális arculköpése a magyarságnak. DE: Az értelmiség nem tesz azzal jót, hogy ezt kiegyensúlyozandó egy másik, a kormányéhoz igencsak hasonló alternatív és szintén hazug valóságot próbál a nép felé kommunikálni. Amikor Orbánék bezárják az országot, az a baj, mert tönkreteszik vele a gazdaságot. Amikor nem zárják be az a baj, mert megölik a lakosságot. Tisztára, mint a nyuszikás viccben, ha van rajta sapka az a baj, ha nincs, akkor meg az. Ilyen volt például, amit jópár ellenzékinek mondott értelmiségi képviselt, miszerint is a szabadtéren megrendezett, minden harmadik helyre, maszkban leültetett néző előtt lejátszott futball mérkőzésekkel baj van, ámde a színházakról, melyek zárt térben teszik ugyanezt mélyen hallgattak, azokat eszükbe nem jutott támadni... és ezer hasonló... szóval ez ugyanaz, mint amit a másik oldal fizetett kommunikátorai csinálnak: csemegéznek a valóság morzsái között, majd átnyammogják azt féligazságokkal, és végül hazugságokat böfögnek ki felénk.
5. De azért, hogy tényleg ne legyen félreértés: Ennek a kormánynak óriási a felelőssége abban, hogy a mostani lezárásokkal cégek ezreit, emberek százezreit lehetetlenítik el. Azért óriási a felelőssége, mert az, hogy "az egészségügy teherbíró képességének fenntartásához" szükség lett ismét lezárásokra, azt mutatja, hogy az elmúlt 10 évben annyit sem költöttek az egészségügyre, valamint a tavaszi események után sem pörgették úgy fel a rendszert (pedig az anyagiak megvoltak hozzá - csak azok elúsztak a Mészáros féle szállodák, stadionok, futball csapatok, jachtozások felpörgetésére) hogy egy influenzaszerű megbetegedési és halálozási mutatókkal bíró vírus alatt - mely vírus ugyanakkor az influenzával ellentétben nem tűnik el 8-12 hét után - ne roppanjon össze, annak fenntartásához ne kelljen leállítani az országot. Ez akkora bűn, amiért tisztességes országban illik lemondani. Viktorunk mentségére szolgáljon, hogy ha körbe tekintünk, közel s távol nemigen látni tisztességes országot... Maximum annyik a különbségek, hogy van, ahol ezeket a "hibákat" számon kérik az adott vezetésen, van ahol nem. De hogy a mi vezetésünket nem kérik számon, az már igazán nem az ő saruk, sokkal inkább a mienk.

De visszakanyarodva az eredeti témához: Nyilván örülünk, hogy Viktorunk és Cecília kisasszony is beálltak kiadónk elsőszámú írója mögé, ámde sajnáljuk, hogy nem olvasták el figyelmesen cikkünket és a gondolkodás részt ismételten megspórolták maguknak. 

2020.11.13.

                                                                                                                                                           Vincze Attila

Egy mondat a cenzúráról

"Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését."

(A 12 pont volt az 1848. március 15-én kitört pesti forradalom követeléseinek összefoglalása. - forrás: Wikipédia)

"Minden olyan okoskodás, ami szembemegy azzal, amit a WHO mond, el lesz távolítva a videómegosztóról - írja a Guardian. Pár napja már a Facebook is így jár el.

A vállalat közlése szerint azért is jött el a kamuhírekkel és összeesküvés-elméletekkel szembeni még szigorúbb fellépés ideje, mert lassan elérhető közelségbe kerül a koronavírus elleni vakcina. A YouTube-ról minden olyan videót el fognak távolítani, amiben olyan dezinformációt osztanak meg a vakcináról, ami szembemegy az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalásával."

(Forrás: 444.hu, 2020.10.15. Link: https://444.hu/2020/10/15/a-youtube-is-letiltja-azokat-akik-a-koronavirus-elleni-oltasrol-osztanak-meg-hulyesegeket)

Ezerrel pörögnek a cenzúra kerekei, zajlik a más vélemények elhallgattatása a magukat demokratikusnak és szabadnak valló országokban. És ez a tudományos kutatások számára óriási veszély. Nem az a probléma, hogy az álhírek terjesztését tiltják, hanem az, hogy nem engedik a fősodorral ellentétes tények, vélemények, gondolatok terjesztését sem. Ez pedig minden kutatás halála. Ezek a rendelkezések a katolikus egyház Galilei, Bruno és Kopernikusz idejében hozott korlátoltságról tanúskodó erőszakos és diktatórikus intézkedéseit idézik, amikor is a hivatalos álláspont az volt, hogy a Föld az Univerzum közepe és a Nap és minden más körülötte kering. Megpróbálkoztak a más vélemények, "okoskodások" hangoztatóira szájkosarat tenni és ha nem lettek volna a bátor kevesek, akik egzisztenciájukat, életüket kockáztatva, de szembeszálltak ezzel, mi még mindig a sötét középkorban élnénk. Páran (tömegek) persze azért megégtek miatta a máglyán (pl. Bruno), párakat (tömegeket) csak megkínoztattak (pl. Galilei), de végül, mint az köztudott mégsem jártak sikerrel: ma nem az egyház által favorizált, heliocentrikus, hanem a valósághoz sokkal közelebb álló, Kopernikusz által publikált világképet tanulják az iskolákban és vallják magukénak az emberek, mindenfelé a világban.

Most nagyon hasonló a helyzet: A szakértők (például Magyarországon a tisztifőorvos és a legnagyobb nevű orvosaink), valamint a WHO egy irányba evez. Ez az irány nem mindig jó. Például, amikor április elején Maszkot mindenkinek című írásunkban felhívtuk a figyelmet arra, hogy talán nem lenne muszáj bezárni mindent, feltéve, ha az emberek maszkot hordanának... , akkor ezek a "tudósok", "orvosok", "szakértők", valamint a WHO is egybehangzóan azt harsogták, hogy a maszk nem jó semmire, nem használ, nem véd meg, fölösleges hordani. Ma, pár hónappal később ugyanezek az emberek, szervezetek ennek épp az ellenkezőjét mondják, és aki kételkedik a maszkok hatékonyságában, azt vírustagadónak titulálják. Ahogyan mindenkit, aki mellettük használja a fejét és gondolkodik. (Mielőtt félreértés lenne: mi továbbra is ugyanazt valljuk, mint áprilisban, annyi finomítással, hogy értelemszerűen nem ész nélkül viselendő, tehát például nem az utcán és nem a természetben.) Természetesen vannak igazi vírustagadók is, ahogyan vannak olyanok, akik vad összeesküvés elméleteket gyártanak. De a hivatalosságok ezeket egy kalap alá veszik az olyanokkal, akik csak a józan eszüket és a logikát hívják segítségül akkor, amikor úgy látják, hogy "odafönt" tán elgurult a gyógyszer. Ezt tettük mi áprilisban. Aztán úgy fest, megtalálták ők is az elgurult gyógyszerüket és bevették és megvilágosodtak. De ettől még az új helyzetekben ma sem mindig használják a logikát és az érveket.

Erre csak egy példa, igen ritkán cikkeznek arról, ami pedig a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adataiból kitűnik, hogy influenzajárvány idején nem ritka a napi 10-20-50-100-150 halott sem. Melynek alsó értékeit ma már simán meghaladja a koronavírusban elhunytak száma, a felső értékeit viszont egyelőre meg sem közelíti. Arról nem beszélve, hogy az influenza és annak szövődményei minden korosztályban tarolni szokott. Ezzel nem azt mondjuk, hogy ez nem egy súlyos vírus. Dehogynem. Ahogyan az influenza is az. De a lényeg, hogy a vitáknak lenne létjogosultságuk, például épp azért, hogy adatokkal alátámasztva tudjuk mi, az emberek összehasonlítani a vírusokat, azok következményeit, veszélyeit és ne az legyen, hogy egyik oldalon a tényleges vírustagadók harcolnak, bagatellizálnak el valamit, ami nyilvánvalóan probléma, a másikon pedig a fafejű hivatalosságok terjesztenek rémhíreket, vagy esetleg egy, az influenzához hasonló járványügyi helyzetben próbálnak meg pánikot kelteni. .

Nagy Natália - Nemere István - Vincze Attila

A mesék varázslatos világa

Gyermeknapi interjú Nagy Natáliával 

Hogyan és mikor jött az ötlet, hogy meseírónak állsz?

Nem terveztem soha, hogy majd egyszer meseírónak állok. Korábban is írogattam, csak úgy, a magam kedvtelésére. Aztán amikor egyszer egy csillagászati albumot lapozgatva arról olvastam, hogy 4,5 milliárd évre becsülik a csillagászok a Nap korát, akkor eltűnődtem, hogy vajon hogyan ünnepli egy égitest a szülinapját. Mondjuk az ötmilliárdodik, kerek évfordulót. Elkezdtem írogatni az ötleteimet, amik rímekben jöttek. Pár oldalt írtam versbe szedve. Ezt is csak a magam szórakoztatására, így eszembe sem jutott, hogy bármilyen formában is megjelentessem. Ebből adódóan azon sem gondolkodtam, hogy az irományt felnőtteknek vagy gyerekeknek szánom. Pár barátnőmnek megmutattam, aztán eltettem a fiókba. Ez még a lányom születése előtt történt. Akkor vettem elő újra, amikor Hanna két évesen bölcsődés lett, és több időm maradt az írásra. Elolvastam, és kedvem támadt folytatni. Jól esett két év babázás után újra "alkotni". Pár hónap alatt hoztam össze azt a verses mesét, amit végül barátok biztatására 2007 májusában jelentettem meg. Már csak az illusztrátort kellett megtalálnom hozzá. Nem is emlékszem, hogy jött az ötlet, hogy Szűcs Éduát keressem meg, de nála jobbat nem is találhattam volna ebben a műfajban. A rajzai, karikatúrái tanúskodnak arról, hogy milyen jó humora van.

A jó mese olyan, mint a jó vers, kicsit elemelkedik a földtől.

                                                           Csukás István

Elég nagy váltás ez a korábbi szerepeidhez képest. A közönség hogyan fogadta a mesédet?

Úgy gondolom, hogy örömmel. Eleinte számomra is meglepő volt, hogy milyen boldogan és lelkesen reagáltak rá a szülők, nagyszülők. A gyerekek közül az iskolás, kiskamasz korosztály értékelte a poénjait, az ovisokat a mese verses formája miatti dallamos, rímes hangzás és persze Édua színes rajzai kötötték le.

Első meséd, A Nap születésnapja a XXI. században mindeddig legtöbb példányban elfogyott magyar mesekönyv (látva a könyv visszaszorulását az okoskütyük mellett, meglehet, hogy ez már nem is fog változni). Több mint 60 000 példányt adtak el belőle. Szerinted minek köszönhető ez a siker?

Valóban már a 27. kiadását érte meg a könyv. Ezt a magas eladási számot úgy tudtam elérni, hogy nem üzletekben, hanem csak dedikálások során árulom a könyvem, így többen belebotlanak, találkoznak vele, mint a könyvesboltok zsúfolt kínálatában. Mivel 2007 óta így értékesítem a kiadványt, ezért juthatott el ilyen sok vásárlóhoz. Az is igaz, hogy miután elolvasták, sokan többször is repetáztak belőle, megleptek a mesémmel másokat is. Ebből és a visszajelzésekből azt szűrtem le, hogy sokaknak kedvence lett, aminek természetesen nagyon örülök.

Milyen a kapcsolatod a könyvesboltokkal és az úgynevezett "könyvszakmával"?

Nagyjából ismerem a működésüket, de - vagy éppen ezért - szándékosan nem tartok kapcsolatot velük. Teljesen önállóan, és a boltoktól függetlenül juttatom el a mesém az olvasókhoz.

Mennyire ismeritek egymást meseírónő körökben, milyen a kapcsolatod a többi írónővel?

Nem adódott alkalom, hogy személyesen is megismerjem őket. A magyar "kortársak" közül Kiss Ottó szellemes, szeretettel teli, kedves versei állnak a legközelebb hozzám. Dolák-Saly Robi és Bornai Tibor évekkel ezelőtt megismert gyerekdalait a mai napig nagyon kedvelem.

Gyermekként neked mik voltak a kedvenc meséid?

Marék Veronikát, a Mazsola és Tádé, valamint a kis vakond történeteit, aztán a Sicceket is szerettem. Szutyejev "Vidám meséit" imádtam újra olvasni Hannámmal együtt. Emlékszem, Andersen Hókirálynője is nagy hatással volt rám, aztán a Holle anyó, de Grimm pszichotrillerbe hajló meséit is izgalommal és némi undorral olvastam iskolásként. Később a Lassie, a Gulliverek és a pöttyös könyvek lányregényei kerültek terítékre.

A mese spirituális felfedező út, és ennél fogva a legéletszerűbb, mivel úgy tárja fel az emberi életet, ahogy lelkünk látja, érzi vagy érleli magában.

                                                                                                                    Vavyan Fable

Mennyire volt jelen gyermekként az életedben a televízió? 

A TV-macit állítólag imádtam (többek között erről is tanúskodik egy 1972-ben, szupernyolcas kamerával felvett pár perc, ahogy a TV előtt örömködök), de igazából az maradt meg bennem, hogy óvodás koromban diafilmeket néztünk, rengeteget. Varázslatos volt. A TV-ben a csehszlovák és NDK-bábfilmeket, a Füles Mackót, a Kockás fülű nyúl történeteit, később a Dargay-féle Ludas Matyit, a Frédi és Béniket néztem. Nagyon szerettem mindet. Ezek mellett kisgyermekkoromból még egy színházi előadás maradt meg bennem, Bűvös erdő címmel, a tündéri Pogány Judit főszereplésével. Csodálatos volt.

Aki lemond a mesélésről, az lemond történeteiről, aki lemond történeteiről, az önmagáról mond le.

                                                                                                 Odo Marquard

Édesapád vagy édesanyád volt inkább az, aki többet mesélt neked?

Mindketten, de talán inkább Anyukám. Valószínűleg amiatt is, mert ő volt velem többet esténként. Emlékszem a hangjára, a meseolvasási stílusára. Apukámmal inkább rajzoltunk, mert ő ezen a területen nagyon ügyes volt. Jópofa technikákat tanított nekem, főleg a térben ábrázolást. Csendéleteket rajzoltunk, aztán festettünk is sokat, iskolásként a karikatúráit másoltam. Az egyiket különösen imádtam. Azt látjuk a képen, hogy egy kétségbeesett disznó áll a telefonfülkében a hátsó két kis csülkén, "kezében" a telefonkagylóval. Mellette pedig futva közeledik egy csizmás parasztember, késsel a kezében. A kép alatti szöveg a következő: "Halló! Rendőrség?" Kislányként viccesnek találtam a két lábon álló, telefonáló malacot. Apuval sárkányt eregettünk, úsztunk a Tiszában, futottunk, ritkán fociztunk is. Nagyobb voltam, amikor megmutatta Karinthy Így írtok Ti-jét, és abból monológokat, verseket tanultunk meg.

Újabb meséd a Lufimese című könyvedet ellentétben A Nap születésnapjával, ami egy verses mese, prózában írtad. A közönség melyiket fogadta jobban?

A visszajelzésekből egyértelműen úgy tűnik, hogy A Nap születésnapja aratott nagyobb sikert, de van, akinek a Lufimese tetszett jobban.

Mit látsz, mennyire divat vagy sem ma a meseolvasás?

Statisztikát nem végeztem, de a szülők, akikkel a dedikálásokon találkozom, olvasnak a gyerekeiknek. Nyilván az is kérdés, hogy mit, milyen meséket, de már az nagyon jó, ha szánnak időt erre is. Hogy mekkora az a réteg, aki inkább csak nézeti a mesét a gyerekkel, akár tévében, akár laptopon, nem tudom. Az elszomorít, amikor azt látom, hogy a bölcsődés korú gyerek már séta közben, a babakocsiban ülve sem az őt körülvevő világba, hanem anyuka tabletjén az animációs rajzfilmekbe van belemerülve.

Mit gondolsz, van jövőjük a meséknek?

Hiszek benne, hogy van, de lehet, hogy naiv vagyok.

A mese örök, mindegy, hogy mi a technikai körítés. Mindegy, hogy a gyerek számítógépezik, mert a kíváncsiság, ami gyerekké teszi, az megmarad.

                                                                                                           Csukás István

                                                                                                                                                     Irodalom Magazin - 2020

Heller Ágnes a mesék szerepéről

Azt gondolom, hogy a mese csak akkor befolyásolhatja a gyermeket, ha azt a szülővel, az óvó nénivel vagy az óvó bácsival együtt értelmezik is. Mert önmagában a mese se nem oszt, se nem szoroz, se nem javít, se nem ront a gyermeken. Gondoljunk csak a nagy, híres mesékre, melyeken mi egykor felnőttünk. A Jancsi és Juliskára például, melyben a gonosz boszorkány fölhizlalja a két gyermeket, mert meg akarja enni őket, végül a gyerekek megölik a boszorkányt, betuszkolják a kályhába, és elégetik. Ez nem egy üdítő történet, de mégsem lett tőle senki szadista. Senkinek sem jutott eszébe, hogy neki most egy öreg nénit be kellene a kályhába dobnia. Általában a mesék, legalábbis azok, amelyeken mi felnőttünk - mondhatnám példának a Piroska és a farkast is: a farkas fölfalja a nagymamát, fölfalja a gyerekeket, majd jön a vadász, fölvágja a farkas hasát és kienged mindenkit - nem voltak nagyon építő mesék. De Walt Disney meséi, filmjei sem azok. Gondoljunk például a Hófehérkére: A gonosz mostoha személyében érkezik a halál... de ettől még a gyerekek nem lettek rosszak, nem féltek attól, hogy az alma meg van mérgezve, és nem gyűlölték meg sem az anyukájukat, sem a mostohájukat. Szóval, a mese sem pozitíve, sem negatíve nem hat direktbe. Csak akkor tud hatni, ha földolgozzák, ha beszélgetnek róla, ha a felnőtt és a gyermek együtt értelmezik az olvasottakat.

                                                                           A filozófusnővel Vincze Attila beszélgetett, 2009-ben.

Csinibaba anyaszerepben

Anyák napi interjú Nagy Natáliával

A kéz, amelyik a nyavalyás bölcsőt ringatja, mozgatja az egész nyavalyás világot.

                                                                                                                      Stephen King

Milyen volt gyermekként a kapcsolatod édesanyáddal?

Jó is meg rossz is. anyukám nagyon gondos anyuka volt, és sokszor éreztem úgy gyerekként, hogy túlságosan szigorú. Ma már tudom, hogy mindig a legjobbat akarta nekem. Muszáj volt ellensúlyoznia apukám hatalmas szeretetéből fakadó engedékenységét, kényeztetését.

Melyek a legkedvesebb emlékeid az édesanyáddal?

Sok van ilyen. Amikor beteg voltam, a kedvenc ételeimet sütötte-főzte, mindig nagyon jó szülinapokat rendezett nekem és a barátaimnak. Felnőttkoromból pedig az a legkedvesebb, ahogy a lányomat fogadta, amikor az megszületett.

Az anya-gyermek kapcsolat bizonyosan a legmélyebb és leglényegesebb kapcsolat, amelyet ismerünk; hiszen a gyermek egy ideig úgyszólván része az anyai testnek!

                                                                                                            Carl Gustav Jung

Mennyire készültél az anyaságra?

Amikor megtudtam, hogy Hanna a pocakomban van, nagyon. Faltam az ezzel kapcsolatos könyveket, elkezdtem folsavat, magzatvédő vitamint szedni, az étkezésre már rég figyeltem, de az idő tájt talán még tudatosabb voltam. Tornáztam, futottam, izgalmas volt, hogy már Hannával együtt teszem, és már a terhesség elején elkezdtem tervezni a szobáját is. 32 éves voltam, a színpad, a fellépések egyáltalán nem érdekeltek, ha úgy tetszik, csak ez a szerep töltött el izgalommal. Egyébként ahogy ma mondanák, valószínű, kicsit "túltoltam" a készülődést is. Mindenféle tanfolyamra elmentem, amiről azt gondoltam, hogy jót tesz nekem, Hannának, és a szülést is szebbé, könnyebbé teszi. Aztán alig fértem az asztalhoz, akkora volt a hasam, de hatalmas elánnal, tonnaszámra festettem állatos üvegmatricákat. A végén ajándékba adtam felnőtt barátaimnak angyalkákat, báránykákat, delfint, mert nem volt annyi ablakfelület a gyerekszobában, amennyi matricát legyártottam.

Jön a gyerek, általában nem is egy. Az anyát már elnézést - szoptatós tehénné alakítja, s egyúttal háztartási robotgéppé. Az apát pedig igavonó barommá. A vele kapcsolatos legfőbb elvárás szempontjából: két lábon járó pénztárcává. Nehéz elviselni mind a két félnek a magáét. A közhiedelemmel ellentétben a gyerek(ek) érkezése ritkábban erősíti meg a párkapcsolatot, mint ahányszor tönkreteszi. Bármit is hamukálnak erről a fennkölt szellemű, nőknek gyártott sajtótermékek. Az az anya, aki sohasem gondolt arra, hogy a gyerekét lemészárolja, a férjét szíven szúrja, s ő maga kiugrik egy toronyházból, alighanem elfojtja mindezt. Ugyanez áll arra az apára, aki sohasem érzett kétségbeesett menekülhetnéket abból a vircsaftból, amit családi életnek szokás hívni.

                                                                                                                Vámos Miklós

Hogyan álltál a szoptatáshoz, nem féltél-e attól, amitől sok színésznő, hogy a babavárás és a szoptatás olyan nyomokat hagy a testeden, amik nehezen összeegyeztethetők a Csinibaba/Bombanő imázzsal?

Mivel a színpadon szerettem sokféle figura bőrébe bújni, és a végleteket megmutatni (voltam böszme Evettke is), ezért nem gondoltam, hogy nekem csak a Bombanő az imázsom. Másrészt egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen nyomokat hagy, elcsúfít-e a szülés vagy a szoptatás. Emellett persze teljesen természetes volt, hogy vigyázok magamra, az egészségemre, de mivel szoptatni szerettem volna, nem gondolkodtam azon, hogy milyen negatív következményekkel jár az anyára nézve. Fantasztikus, semmivel össze nem hasonlítható élmény volt a szoptatás. Az első hetekben küzdelmes, de annál nagyobb boldogság volt, amikor teljesen gördülékennyé vált, és mindketten belejöttünk. Két éves volt, amikor úgy éreztem, hogy muszáj lassan abbahagynunk, mert két óránként igényelte, és én egyre fáradtabb voltam. Még egy ideig elő-előtört belőlünk a nosztalgia iránta, de végül lezártuk azt a korszakot. Biztos vagyok benne, hogy az is mélyebbé és szorosabbá tette a kapcsolatunkat.

A testem (...) "tök életes". Minden látszik rajta, ami az életem: a jó ételekért való rajongásom, a rendszeres sport, a gyerek szülése, szoptatása, terelgetése, a szerelem és a boldogság nyomai.
Mindennek viselem kisebb-nagyobb jegyeit, mint egy térkép azon a leplen, amellyel a személyiségem takarózik.

                                                                                                           Pásztory Dóra

Mi a véleményed a nyilvános szoptatásról? Amennyiben magad is éltél vele, úgy milyenek a tapasztalataid, hogyan állnak hozzá az emberek?

Nyilvánosan nem szoptattam Hannát, de nem azért mert nem akartam, hanem mert nem adódott olyan helyzet. Szerintem nagyon kedves, amikor egy anya megszoptatja a babáját. Nekem semmi bajom vele, ha ezt éppen egy padon a parkban, mások előtt teszi. Érdekes élmény volt, hogy amikor a szoptatás időszakában egyedül mentem bevásárolni, és gyereksírást hallottam magam mögött, hirtelen feszítő érzést éreztem és beindult a tejtermelődés. Meglepődtem, hogy milyen különleges módon működünk mi nők ilyenkor.

Az anyaság érzése nem magyarázható, nem is lehet vitába szállni vele. Az anyát éppen az teszi fenségessé, hogy bizonyos fokig valami állati is van benne. Az anyai ösztön istenien állati. Az anya már nem asszony, hanem nőstény.

                                                                                                                  Victor Hugo

Mennyire változtatott meg az anyaság?

Elég sokáig nem akartam gyereket, mert azt gondoltam, hogy nekem nem való, nem tudnék jó anya lenni. Szertelen és csapongó vagyok, és minden, amit a "jó szülőről" gondoltam, olvastam, belőlem hiányzik. Következetes sem tudok lenni, mert a magam életében sem vagyok az, lelkileg sem vagyok a legkiegyensúlyozottabb, "elvisznek az érzelmeim". Ez mind az ellen szólt, hogy gyereket vállaljak. Úgy gondoltam, ha már gyerekem születik, szeretném jól csinálni, de azt is gondoltam, hogy nem fog menni. Aztán amikor anya lettem, rájöttem, hogy senki nem csinálja tökéletesen, és sokszor még jól sem. Nyilván ebben is vannak árnyalatok. Persze valamelyest új élet kezdődött Hanna születésével, a tekintetben biztosan, hogy hatalmas felelősséggel jár szülőnek lenni, és hogy azt az érzelmet, amit az ember a gyereke iránt érez, soha nem tapasztaltam volna meg, ha Hanna nem születik meg. Pár hetes volt, amikor azon keseregtem, hogy mért nem korábban kezdtem. Szülhettem volna még egy csomó gyereket! Nekem a szülésem gyönyörű volt, Hanna pedig imádnivaló. Az is igaz, hogy ahogy idővel jöttek a megoldandó feladatok a gyereknevelésben, akkor arra is gondoltam, hogy hú, ezt a sokgyerekes szülők hogyan csinálják, hogy bírják?

Gyereket csinálni nem nagy sor, felnevelni - ugyebár? -, az a művészet.

                                                                                         Emile Zola

Milyen típusú anya vagy? Inkább engedékeny, szigorú...?

Nagyon féltős, nagyon aggódós. Amikor az oviban megkérdezték a gyerekeket, hogy melyik az szó, amit anya a leggyakrabban használ, Hanna azt mondta: "Óvatos!" Szerintem viszem anyukám szigorúságát és apukám kényeztető szeretetét. Persze a legfontosabb kérdés, hogy Hanna mit gondol efelől. És mit fog gondolni felnőttként.

A szülő dolga az, hogy fegyelmezze a gyereket, és annyiszor elmondja, hogyan kell viselkednie bizonyos helyzetekben, ahányszor csak szükséges. Ha már látom, hogy magától is tudja, persze abbahagyom. Néha ez nem egyszerű, de egy gyereknek se egyszerű az, amikor az anyja vagy az apja fegyelmezi.

                                                                                                                         Sarah Jessica Parker

Hogyan sikerült, sikerült-e összeegyeztetni a karriert és az anyaságot?

Nem sikerül. Valamelyik mindig sérül.

Az egyetlen dolog, ami - úgy tűnik - az anyaság természetes és állandó velejárója, az ingadozás ég és a pokol között.

                                                                                                                                    Jane Lazarre

Melyek a lányoddal közös legkedvesebb, legvidámabb emlékeid?

Temérdek van. És a legkedvesebbek a nagyon meghitt és személyes élmények.

Te anno milyen meséket olvastál a kislányoddal?

Keménylapos, nagyalakú könyv volt az első kedvenc, A Tücsök és a hangya címmel.

Aztán jött Szutyejev Vidám mesék, A Kisvakond sorozat, majd a Mazsola és Tádé sorozat, a népmesék, Weöres Sándor verseit pedig már babaként hallgatta tőlem. Aztán ahogy nagyobbacska lett, jöttek a Pettsonok és a Gruffalo sorozat.

A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.

                                                                                             Bruno Bettelheim

Vannak-e olyan, az anyasággal kapcsolatos tapasztalataid, amiket tanács formájában szívesen adnál át majd a lányodnak, amikor ő is elkezdi tervezgetni a babavárást?

El tudom mondani neki, hogy én mit miért tettem, annak ellenére, hogy már közben sejtettem, hogy mi a buktatója, mik az árnyoldalai, de úgy éreztem, hogy abban a helyzetben nem tehetek mást. Olyan is van persze, amiről ma is azt gondolom, hogy jól csináltam. Én például azok közé az anyák közé tartoztam, akik az első perctől kezdve szórakoztatni, "stimulálni" akarják a gyereküket. Verseltem, énekeltem, fuvoláztam neki. Amint kinyitotta a szemét, én belendültem. Jól el is fáradtam, mert ezt is maximumon pörgettem. Aztán rájöttem, csak már kicsit későn, hogy békén kellene hagynom szegény gyereket. Meg magamat is. Hogy hagyjam csak úgy szemlélődni. Nézze a falevelek rezdülését a hintában, hallgassa a madarak csivitelését, és ne mindig az anyukája énekét. Mire rájöttem, addigra már az egész Varázsfuvolát előadtam neki, meghallgatta Kosztolányi összest, és Adyt Léda-verseit is megismerte. Persze ki tudja, hogy mi gazdagította volna jobban. Az, ha nem fuvolázom neki annyit, és többet bolondozunk a réten, a selymes fűben, vagy ha nemcsak Mozartot, hanem Telemann szonátáit is eljátszom neki. Sosem tudtam az arányokat megtalálni.

Az az igazság, hogy jobban bízom Hannában, mint magamban. Mármint a tekintetben mindenképpen, hogy Hanna nagy eséllyel nálam következetesebb anya lesz és bízom benne, hogy nálam többet fog tanulni a mások hibáiból, de akár még az enyémekből is, ezáltal pedig ő már kevesebbet követ majd el.

Egy könyv van, amit mindenképpen odaadnék neki, az pedig Pamela Druckerman Nem harap a spenót című szórakoztató és szerintem hasznos tanácsokkal teli könyve.

A jövő gyermekeink kezében leledzik. Gyermekeink azonban a mi kezünkben vannak.

                                                                                                                          Will Berthold

Nemere István legújabb novellája!

(Szmrtnik Viktor 50 éves lett!

Szmrtnik Viktor alapvetően nem szállító, de nekünk barátunk, szomszédunk és olykor még szállítónk is. Egyébként meg borokkal foglalkozik, de nem mint sofőr. 

Boldog születésnapot kívánunk Neki! Nagy Natália, Vincze Attila, Nemere István, Pethő József)

Viktor, a szállító

A furgon volánja mögött Viktor arról álmodozott, hogy ő is lehetne olyan, mint a tévésorozatokban látott szállítók: kemény legény, aki jól ismeri a keleti küzdősportok mindegyikét, és ha balhés a szállítmány, amit valakik szeretnének tőle megkaparintani, akár úgy is, hogy közben végeznek vele, akkor ő pár csontrepesztő ütéssel válaszol, szétkergetve a támadók bandáját, vagy akár végez is némelyikkel, majd ismét bepattan abba az ezer lóerős szuperkocsijába és háta mögött hagyja a tönkrevert üldözőket. Ezzel a járgánnyal akár még egy hídról is átugrathat az alatta száguldó vonat tetejére, áthajthat tűzön és vízen, és ha eléje állítanak több kocsit, hogy feltartóztassák, úgy löki szét őket, mint a billiárdgolyókat...

De volt egy sokkal egyszerűbb vágya is. Erről nem beszélt a feleségének, Barbinak, de a barátainak sem. Natália vagy Attila éppen úgy nem tudtak erről, mint István vagy Józsi. Jó volt velük, ha találkoztak, de erre ritkán került sor. Viktor napjai a furgonban teltek reggeltől estig. A munkaadója nap mint nap fuvarcímeket, szállítóleveleket adott, ő meg elindult reggel és ment estig. Olykor persze még így sem jutott el minden címre, maradtak dobozok a furgon rakterében. Ilyenkor másnap reggel ott folytatta, ahol este abbahagyta.

Unalomig ismerte már a GPS hangját, ezért hol női, hol férfi változatra cserélte pár érintéssel, csak úgy, útközben, hogy legyen végre valami változatosság. "Nyolcszáz méter múlva fordulj balra". Vagy: "Kétszáz méter múlva a körforgalomban a harmadik kijáratnál..." Néha éjjel, álmából arra ébredt, hogy egy képzelt, és kicsit eltorzult GPS-hang azt mondja: "Háromszáz méter múlva a magas híd közepén hirtelen törd át a korlátot és zuhanj a mélybe!"

Mindig volt valami a kocsiban, a háta mögött. Megkérték a barátok, vigye el a feleségüket egy másik városba, és ha szabadnapja volt, ami ritkán fordult elő, megtette ezt is. Vitt utazóketrecbe zárt macskát, amely háromszáz kilométeren át percenként tizennyolcszor nyávogott, vitt kutyát, vitt borosládákat. Ezekből volt a legtöbb, de vitt bútorokat, ágyneműket és ruhákat is. Vitte mások csomagjait. Néha elgondolkozott azon, hogy nem ismeri sem a feladót, sem a címzettet, ő csak egy köztes láncszem, és sem a feladó, sem a címzett nem ismerik őt, nem is látják meg soha.

Viktor, a szállító arctalan, egy ember a szállítmányok bonyolult világában, egy fuvaros, ki hol itt, hol ott bukkan fel. Nem támadják meg őt karatézó banditák, nem üldözi egy James Bondba oltott ukrán maffiózó, hogy elvegye tőle a gyémántokat, amiket rábíztak... Nincsenek gyémántok, és nincs maffiózó sem. A napok mindig egyformán peregtek, de Viktor mögött a furgon sohasem volt üres. Minden csomag egy-egy újabb küldetés, új feladat volt, amit végre kellett hajtani. Hej, ha egyszer üres lenne ott hátul, ő meg roboghatna, amerre akar..!

Egyik nap déltájban ért vissza a céghez, meleg volt, ott maradt az udvaron a kocsiban és várta a fuvart. Még fel is tűnt neki, milyen álmosítóan meleg van, amikor megjelent a főnöke, adott egy kis csomagot és a címet: "Ezt vidd el, és ma már vissza sem kell jönnöd." Máris indult, kihajtott a legközelebbi kereszteződésig, csak rápillantott a címre és nem csodálkozott: "Mennyország, 3-as kapu." Olyan természetes volt minden. A kocsit nem is kellett vezetni, ment magától, és Viktor azon sem csodálkozott, hogy az út lassan elmarad valahol a mélyben, nem szól a GPS, ő mégis nyugodt, mert oda fog találni... Köröskörül egyre nőtt a fény és a férfi ezen sem lepődött meg, hiszen a Mennyországban biztosan nagyon nagy a fényesség, nem takarékoskodnak az árammal. Már nem dorombolt a motor, olyan volt, mintha vitorlázó repülővel siklana odafent, valahol magasan, nagyon magasan... A csöndnek íze volt és hangulata, jó érzések keltek életre a férfiban. Tulajdonképpen már nem is kereste a címet, hiszen az megvolt, egyszerre mindenhol, mindig ott, ahol ő van...

...Erős zajt hallott, kinyitotta a szemét. A furgon még mindig a cég udvarán állott, időközben az egyik fa árnyékába került, amiből Viktor rögtön tudta: elég sokáig aludt, elnyomta az álom a melegben. Csoda, hogy addig nem keresték. A főnök csak annyit mondott:

- Látom, elfáradtál. Ma már nincs több fuvar, mehetsz haza. Holnap találkozunk.

Viktor azonnal indult. Az utcán és később az úton is legszívesebben odakiáltotta volna a szembejövőknek:

- Üres a kocsim! Nincs egy fuvarom, egy címem sem! Szabad vagyoooook!

Ezzel teljesült egy régi álma. Ha nem küldték sehová, akkor irány haza! Ez a legkedvesebb "cím", Barbi várja és örülni fog ő is, meg a gyerekek is...Viktor szépen, óvatosan vezetett, már feledte volna az álmát a mennyországi fuvarról, de akkor megértette: az álom volt, ez itt most pedig a valóság. Most is a Mennyországba tart, csak ezt otthonnak hívják. Ám ez is ér annyit, mint az az álombéli, vagy talán még többet is.

Nemere István

2020.04.26.

Maradj otthon! Biztos?

Pár érdekesség a dolgok jelen állásáról.

Először is leszögeznénk, hogy - tekintettel arra, hogy más országokhoz hasonlóan mifelénk is ki volt centizve az egészségügy, így nincs elegendő légzőkészülék - szükséges a járvány lassítása és az ehhez szükséges intézkedések. Azzal azért fontos tisztában lenni, hogy nem a vírus túl durva, hanem az egészségügyünk állapota. Ahogyan azt sem árt leszögezni, hogy már januárban lehetett látni, hogy mi lesz és ehhez képest elkezdődhettek volna a maszk beszerzések és gyártások, valamint a lélegeztetőgépek számának szaporítása. Nyilván nem azért választanak az európai polgárok vezetőket, hogy ilyesmikre gondoljanak, hiszen annyi minden más dolguk van: például a foci és a stadionok.

No de sebaj.

A lényeg, hogy úgy fest, lassan-lassan nyugaton kezdenek rájönni, hogy ez így nem működik. Korábbi írásunkban Nemere Istvánnal ( https://ots.mti.hu/hirek/150951/magyar_vilagsiker_a_virus_elleni_harcban )

épp erre próbáltuk felhívni a figyelmet: az idősekre és betegekre való szigorú odafigyelés mellett, maszkokkal, de kellene folytatni az életet, mert ha nem tesszük, ez így óriási károkat fog okozni. Nem csak gazdaságiakat, de hosszabb távon a pénzhiányból következőleg társadalmikat és egészségügyieket is. Amikor cikkünket megjelentettük, úgy tűnt, szinte egyedül vagyunk véleményünkkel. Azóta két dolog történt: egyfelől úgy néz ki, lassan, de mindenhol ez lesz a hivatalos álláspont. Szlovákia már korábban, Csehország a napokban, Németország pedig épp ma jelentette be, hogy lazítani kell a korlátozásokon, miközben kötelezővé kell tenni a száj eltakarását a köztereken. Az is kiderült időközben, hogy anyagunk megjelenésének idején, ezt kint már réges-rég tudták (magyarán nem mi találtuk fel a spanyolviaszt), ugyanakkor most épp abból vannak óriási botrányok Nyugat-Európában, hogy ezt a tudást már január óta titkolták a kormányok és azok a víruskutatók, akik a köztelevíziókban megszólalhattak. Tették ezt azért, mert tudták, hogy nincs elég maszk és nem akartak pánikot kelteni. Cikkünk megjelenésekor még az volt a hivatalos álláspont, hogy a maszk nem véd meg, ezért aztán anyagunkat úgy nagyjából teljesen elhallgatta az itthoni sajtó, a kintihez meg értelemszerűen el sem jutott. Így utólag az egészhez csak annyit még, hogy elég rossz érzés volt, amikor általunk nagyra tartott emberek fogalmaztak meg velünk szemben olyan érveket, hogy ha ez ennyire egyszerű, akkor miért nem mondják ezt a kutatók, kormányok. Egy francia oknyomozó lap legmagasabb szintről kiszivárogtatott sms-ei, üzenetei, telefonhívásai kellettek ahhoz, hogy erre válaszolni tudjunk. De addig nem volt ellenérvünk rá, csak azt feleltük, hogy ez akkor is így van, mert így logikus (röviden: hogy ha a maszk nem is védené az egészségest, csak a beteget attól, hogy ne fertőzhessen, ha mindenki felveszi, akkor az egészséges nem tudja megkapni...). Ezért volt számunkra fontos, hogy Csányi Vilmos elsőként erősítette meg, hogy amit mondunk, az helytálló.

Azóta vannak újabb érdekességek is.

1. A maszk ügy bedurvult, az országok egymást átverve lopják el, foglalják le a szállítmányokat, olyanokat, amik nem is nekik érkeznének.
2. A betegségről a mostani információk szerint azt lehet tudni, hogy durvább tüneteket tud produkálni és gyorsabban tud terjedni, mint az influenza, ezért veszélyezteti az egészségügyi ellátást, ezért kell elhúzni az egészet, de nem azért, mert általában véve veszélyesebb lenne, nagyobb lenne a mortalitása. A becslések nagyon szerteágazóak, de egyelőre úgy fest, hogy nagyságrendileg ugyanannyi embert tud megölni, mint az influenza. Tehát A VÍRUS ÖNMAGÁBAN NEM VESZÉLYESEBB, mint az influenzavírus, ám AZ EGÉSZÉSGÜGYI RENDSZEREK NEM ELÉGSÉGES SZÍNVONALA OKÁN MÉGIS VESZÉLYESEBB LEHET. Mármint, ha nem bírják a rendszereink az egyszerre érkező betegeket kezelni, akkor ebbe a nem-kezelésbe sokan belehalhatnak. Ezért kell otthon maradni. Ám..
3. Ám nem agyatlanul. Franciaországban szervezik, hogy hogyan tudnak maszkban dolgozni járni azokon a területeken, ahol is ez megoldható. És azt is, hogy az emberek hogyan tudnak kontrollált keretek között kimozdulni otthonról, sétálni, sportolni, ilyesmik. Mert ugyanis, ha az emberek azt gondolják, hogy most egy katasztrófafilm résztvevői, akiknek egyetlen jó választásuk, ha bezárkóznak a négy fal közé és ki sem mozdulnak a szabad levegőre, napsütésbe, akkor ennek komoly következményei lesznek. Mármint egészségügyi következményei. Egész konkrétan, sokan fognak lebetegedni és meghalni azért, mert legyengül az immunrendszerük... stb..
4. Fontos a kézmosás és mindenféle fertőtlenítés, de leginkább csak a vírus ritkítása szempontjából és kevésbé a védekezés miatt. Legalábbis az eddigi információk szerint a vírus könnyen terjed emberről emberre tüsszentés, köhögés, beszéd és kilégzés útján. De arról nincsenek adatok, hogy könnyen vagy egyáltalán terjed-e "tapintással", magyarán mondjuk úgy, hogy megfogunk egy kapaszkodót, amit korábban egy beteg ember fogott meg, majd az arcunkhoz érintjük a kezünket. Valószínű, hogy túl kicsi a vírusszám, amit így bekaphatunk ahhoz, hogy fertőzzön. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy ne kézfertőtlenítsen mindenki, mert de igen, jobb ha csináljuk. Csak azt, hogy nem ez az elsődleges frontvonal, hanem sokkal inkább az arc eltakarása. Ami viszont röhej, hogy máig nem kötelező Magyarországon a köztereken, tömegközlekedésen.
5. Miután nyugaton is látszik, hogy inkompetens embereket választottak meg vezetőknek a választók, nem szeretném azt állítani, hogy mi kimondottan rossz helyzetben vagyunk. Azt ugyanakkor nem nagy kockázat kijelenteni, hogy pechünk van, hogy egy évtizeden át olyan emberek csoportját hagytuk randalírozni az országunk élén, akiknek Magyarország annyiból az első, hogy elsősorban azt tudják lerabolni. A rendszer végig ismert volt, mert nem is csináltak titkot belőle: kitömik magukat, barátaikat közpénzekkel (vissza nem térítendő állami támogatások, közvagyon magántulajdonba helyezése, propaganda célra elkülönített összegek "reklámként" való elköltése a barátok újságainál...), majd miután ezen közpénzek csodálatos átalakulás útján magánpénzzé váltak, azokból felvásárolják a köztulajdonokat. Legyen szó az Andrássy út, Gellérthegy villáiról, a Balatonról, szállodákról, erdőkről, földekről, bármiről. Ezzel a többség azt gondolta, hogy nincs gond, bár az emberek egy része közben is látta, hogy az egészségügy rohad és hogy egyébként ahhoz képest, hogy mennyi pénz ömlik az EU-ból az országba, elég kevés olyan dolog épült, ami a későbbiekben termelne nekünk. Lényeg a lényeg, most lenne szükség egy olyan vezetésre, amelyik nem (csak) a saját zsebének megtömésével és hatalmának megtartásával törődik, ámde ez nekünk most nem adatott meg. Ezért aztán most, a vészhelyzet idején is olyan törvények születnek, melyek azt biztosítottak leszervezni, hogy a pénzek egy jelentős része nem a védekezésre, hanem sokkal inkább a haverok megmentésére fordítódjék. Ezért volt lehetséges, hogy a rendkívüli kasszából második körben átcsoportosított 18 milliárdból csupán 2 jutott az egészségügyre, a többi a győri hitélet fejlesztésétől kezdve ment mindenre, ami az adott helyzetben nyilvánvalóan bűn. Ahogyan az is csak a gerinctelenek törzsébe tartozóknál fordulhat elő (elnézést a tisztességes puhatestűektől), hogy ilyen helyzetben ajándékozgassa el az ingatlanjainkat a haveri körbe tartozó személyeknek. Például Schmidt Máriának többet - köztük egy Istenhegyi úti ingatlant, amit mondjuk bérbe is lehetett volna adni, hogy fizethessük belőle egy orvos bérét, ahogyan az összes többivel is hasonlóan járhattunk volna el. De mi, ezelőtt pár nappal odaajándékoztuk ezt az elvtársnőnek, gondolom, azon elven, hogy az emberek úgyis megdöglenek, mit számít egy-két orvos és azok bére, miközben Máriának meg már rég adtunk ingatlanokat. De félreértés ne essék: nyilvánvaló, hogy ezek a dolgok ha a magyar jog szerint nem is, de a társadalmi megítélésük alapján minimum bűncselekmények, rosszabb esetben a hazaárulás kategóriájába esnek. Ugyanakkor ez alapvetően nem az ő bűnük, hanem a mi szégyenünk, mert, ahogyan azt anno Joseph de Maistre francia filozófus mondta: "Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel."
6. Még utoljára egy gondolat a statisztikákhoz: Totálisan meg vagyunk vezetve, ugyanis: Amikor azt halljuk, hogy ennyivel és ennyivel nőtt a fertőzöttek száma, az az adat csak akkor ér valamit, ha tudjuk, hogy hány teszt elvégzése után. Ugyanis, ha mondjuk kétszer annyi tesztet végeztek és abból nőtt 10 százalékkal a fertőzöttek száma, az nyilván jelentős csökkenés, míg ha feleannyi tesztet végeztek és abból nőtt, akkor az meg óriási növekedés. Ugyanez vonatkozik a halottak számára is. Először is fontos, hogy hány lakosa van az országnak, amiben meghalnak mondjuk ezren. Mert nem mindegy, hogy a 10 milliós Magyarországon vagy a több százmilliós Amerikában hal-e meg ennyi ember. De az sem mindegy, hogy kiket számolnak a koronavírus halottai közé. Az egyik országban úgy számolnak, hogy csak az hunyt el koronavírusban, akinek más olyan betegsége nem volt, amiben meghalhatott volna. Például rák, szívbetegség, ilyesmi. Olaszországban pedig minden halottat boncolnak és ha találnak benne koronavírust, akkor úgy veszik, hogy abban halt meg, függetlenül attól, hogy két nap múlva elvitte volna őt a végső stádiumú rákja. Érthető, hogy mindkét számolási forma manipulatív és hamis. Ahogyan hamis az is, ahogyan a koronavírus mortalitását számolják. Rengeteg ember úgy gyógyul meg, hogy azt sem tudja, hogy beteg volt (például a legtöbb gyerek), vagy úgy tudja, hogy influenzás volt, esetleg csak egy komolyabb megfázáson esett át. Szakértők szerint a valóban betegek száma 10-szer, százszor magasabb, mint a regisztráltaké. Márpedig, ha ez így van és a regisztrált betegekhez képest a mortalitás 3%-os, akkor ugye, valójában ezt a számot kellene elosztani tízzel vagy százzal ahhoz, hogy a tényleges mortalitást megkapjuk és ne csak egy számot, amire azt lehet mondani, hogy "sokkal nagyobb a mortalitása, mint az influenzáé". Mert hogy a jelenlegi tudásunk szerint nem nagyobb. Nem ez tehát a gond ezzel a fránya vírussal, hanem sok minden más.

Hogy mi következik mindebből? Leginkább az, hogy miközben mindenki maradjon otthon, azért gondolkozzon is, hogy hogyan tudnánk átszervezni úgy az életünket, hogy az ne haljon be teljesen, legyen benne munka, mozgás, szabad levegő is. Mert hogy szerencsére nem a sötét középkorban élünk, hanem egy olyan korban, amikor az emberek tudnak írni, olvasni és talán nagyobb százalékban használni a szürkeállományukat, mint anno. Így aztán, jó lenne továbblépni a középkori (egyébként akkor sem működő) megoldásoktól, és valami annál innovatívabbat létrehozni, kitalálni. 

Vincze Attila 2020.04.05.

Maszkot mindenkinek!

Biblikus hangulatban úgy is mondhatnám: "mindennapi maszkunkat adjátok meg nékünk". Bár terjed a koronavírus és szaporodnak a megbetegedések, főleg itt Európában, ne essünk pánikba, gondolkozzunk logikusan. Ha mindenki hordana maszkot, akkor a vírus nem tudna tovább terjedni. Mert sem a betegek nem adhatnák tovább a maszkjuk mögül, sem az egészségesek nem szívhatnák be a levegőn keresztül.

A karantén sokak szerint középkori módszer, akkor is csak azért alkalmazták, mert tudatlanok voltak és nem tudtak kitalálni jobbat. Ha mindenki bezárkózik, az nem hatékony, ahogyan a középkorban is a pestis és a többi nagyon fertőző járvány egész országrészeket, városokat, vidékeket irtott ki akadálytalanul, illuzórikusnak bizonyult az elzárkózás, mint stratégia.

Fogjuk meg a dolgot máshogyan! Álljanak rá arra, hogy minél több maszkot gyártsanak, osszanak szét minél több embernek, a végén gyakorlatilag mindenkinek. Tudom, óriási mennyiségre lesz szükség, de nem megoldhatatlan a feladat. Amikor egy híres focista csapatot cserél, új csapata a nevével ellátott mezből százezer szám gyártat, méghozzá napokon belül. Ha ez megoldható, akkor sok üzemben ne tudnának naponta tíz- és tízmillió maszkot gyártani?

Ha megkapnánk, viselése kötelező lenne és visszatérne az élet. Akkor újra találkozhatnánk utcákon, munkahelyeken, mindenki tenné a dolgát, mint korábban és ha lassan is, de helyrezökkenne a sarkaiból ennyire kifordult világ. Paradox, hogy a legtöbb maszkot nyilván ezután is Kínában gyártanák és exportálnák hozzánk. Akár repülőkkel is, mert azok is újraindulhatnának. A gyártól az itteni fogyasztóig 30-40 órát utazna a több millió maszk egy repülőn, és nem kellene félni a vírustól, hiszen ott sem fertőzött emberek gyártanák őket. No és európai gyárak is ráállhatnának a fokozott, három műszakos termelésre. Maszk-szállító repülőgépek százai keringenének a gyártó és az átvevő országok között, közelebbi gyáraktól kamionok és egész vasúti szerelvények is hozhatnák őket.

Csak egy javaslat, de van értelme. Megfogadják-e? Nem tudom, de érdemes lenne megfontolni. Ám gyorsan: döntés ma, kivitelezés holnap, maszkok holnapután, ingyen, mindenkinek, naponta legalább három darab. A vírus az őt tápláló, szaporító gazdatestek híján elpusztul, a világ pedig tovább él. Maszkot hát mindenkinek!

Nemere István, Vincze Attila - 2020.03.15.

Vers cím nélkül

Keresni, várni, semmit sem akarni,

Szeretni, vágyni, egyedül maradni.

Nézni a világot becsukott szemekkel,

Látni azt, amit még nem látott meg ember.

Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,

Emlékezni arra, mit sohasem láttam.

Szeretni, imádni a szent igazságot,

A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.

Tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,

Nem a túlvilági örök üdvösségért.

Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,

Félni, hogy talán még igazság sincsen.

Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,

Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.

És makacs reménnyel mégis, mégis hinni,

Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.

És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,

A fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.

                                                            Teller Ede

"A filozófia egy gyönyörű luxus."

Faludy György az élet értelméről

Egyet tartok a legfontosabbnak az életben: A boldogságot. Mert boldogság nélkül, öröm nélkül az életnek nincsen valódi értelme. Ez teszi az életet tűrhetővé, széppé, vagy gyönyörűvé.

                                                                                             (Faludy György Vincze Attilának, 2000 táján)

2019. július 19-én elhunyt Heller Ágnes

Vincze Attila: Ha élete végén maga szerkeszthetné azt a pár perces filmet, ami lepörög az elméjében, miket választana rá az életéből, mely jeleneteket?

Heller Ágnes: 

Nem befolyásolnám. Jönne, ami jön.